Meghívó dr. Varga Zsuzsanna előadására

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Történelem és Filozófia Karának Jelenkor Története és Nemzetközi Tanulmányok Tanszéke tisztelettel meghívja Dr. VARGA ZSUZSANNA, tanszékvezető egyetemi tanár, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék oktatójának előadására, melyre 2017. május 3-án kerül sor.

Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram keretében alap-, mesteri-, és doktori képzésben résztvevő nappali tagozatos hallgatók számára kínál teljes szemeszteres részképzéseket, valamint (a megmaradó források függvényében) részképzős tanulmányutakat a magyarországi és Kárpát-medencei felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzéseire a 2017/2018-as tanévre. Az ösztöndíj fedezi a megélhetés, a kollégium, az egyszeri oda-vissza utazás és az utasbiztosítás költségeit.

Középkor kör: Szent László a középkori prédikációkban

Tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt a Középkor kör következő előadására, amelyet Mánc Csilla-Imola tart Szent László a középkori prédikációkban címmel.
Az eseményre 2017. április 3-án, hétfőn, 19 órai kezdettel kerül sor.
Helyszín: Történeti Intézet (Napoca / Jókai út 11. sz.), Jakó Zsigmond terem (109-es terem).
Szeretettel várunk mindenkit!

Meghívó dr. Körmendi Tamás előadásaira

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Történelem és Filozófia Karának Magyar Történeti Intézete tisztelettel meghívja Dr. KÖRMENDI TAMÁS, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Történelem Segédtudományai Tanszék habilitált egyetemi docensének, 2017. április 6-7. között az ERASMUS Program keretében tartandó előadásaira.

Meghívó: Zrínyi és Szulejmán. Mítosz és valóság

Tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt a Virtuális Bolyai Egyetem következő előadására, amelyet dr. Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója tart Zrínyi és Szulejmán. Mítosz és valóság címmel.
Az rendkívüli eseményre 2017. április 4-én, kedden, 18 órai kezdettel kerül sor.

Meghívó dr. Cziráki Zsuzsanna előadásaira

2017. április 6–7. között a Magyar Történeti Intézet vendége dr. Cziráki Zsuzsanna, a Szegedi Tudományegyetem Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék tudományos munkatárs, intézetünk társult oktatója.

Könyvbemutató: Erdélyi Évszázadok. A kolozsvári Magyar Történeti Intézet Évkönyve

Örömmel értesítünk minden érdeklődőt, hogy 2017. március 29-én, 12 órakor kerül sor legfrissebb kiadványunk bemutatójára a Napoca / Jókai út 11. szám alatti Ferdinánd teremben.
A Fürdőélet Erdélyben alcímet viselő első számot dr. Romsics Ignác akadémikus ismerteti.

Meghívó dr. Erdősi Péter előadásaira

2017. április 6–8. között a Magyar Történeti Intézet vendége dr. Erdősi Péter, az ELTE Atelier Európai Társadalomtudományi és Historiográfiai Tanszékének adjunktusa, intézetünk társult oktatója.

Erasmus szelekció

2017. április 6-án, csütörtökön, 14.00 órai kezdettel kerül sor az Erasmus ösztöndíjakat megpályázó diákok interjújára a prodékáni irodában (Főépület, I. em, 141-es terem). Megpályázhatók a 2017/18-as tanévre szóló tanulmányi ösztöndíjak,  valamint nyári gyakorlatos ösztöndíjak (placement mobilities) 2017 nyarára. Minden képzési szintről várjuk a jelentkezőket.

Pages