Jakó Zsigmondra emlékeztünk születése 100. évfordulóján

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az MTA BTK Történettudományi Intézete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Történettudományi Szakbizottsága és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete közös rendezvényen emlékezett Kolozsváron, október 13-án az erdélyi magyar középkorkutatás jeles alakja, intézetünk egykori oktatója, Jakó Zsigmond professzor születésének 100. évfordulójára. A centenáriumi megemlékezés a Házsongárdi temetőben Jakó Zsigmond sírjának koszorúzásával vette kezdetét. A KMTI részéről Nagy Róbert igazgató és Lupescu-Makó Mária tanszékvezető helyeztek el koszorút. Délután az EME Jókai utcai előadótermében az ünnepi konferencia előadásait hallgathatták az érdeklődők. A magyarországi és erdélyi történetkutatás jeles képviselői (többen közülük Intézetünk oktatói) Jakó professzor tudósi és emberi arcélének megannyi vonását idézték fel a személyes élményekkel is tarkított, igényes, de ugyanakkor a hallgatóság számára is élvezhető bemutatókban. Az előadásokat a Jakó Zsigmondról készülő portréfilm több részletének vetítése, továbbá a Jakó Zsigmond: Írás, levéltár, társadalom. Tanulmányok és források Erdély történelméhez és a Testimonio litterarum. Tanulmányok Jakó Zsigmond tiszteletére című kötetek bemutatója zárta. Előbbit Zsoldos Attila, utóbbit Sipos Gábor méltatta.

Az esemény képes beszámolóját lásd itt. Fotózta: Pakó László.