KoMaTE Com’on Te! Kolozsvár történész szemmel – fedezd fel a város kincseit az ókortól napjainkig!

A Com'on Cluj/ Kolozsvár projekt részeként, illetve a Város Önkormányzata jóvoltából megrendezésre kerülő két napos esemény, a Korzo Egyesülettel partnerségben (http://korzo.org.ro/) Kolozsvár történelmi múltját, emlékeit kívánja bemutatni az érdeklődők számára. Változatos és izgalmas programokkal, játékkal várja mindazokat, akik a város történelmét kívánják megismerni, az ókortól napjainkig. Előadások, tematikus városnéző séták és interaktív csapatverseny várja a résztvevőket, akik így betekintést nyerhetnek a római kori Napoca világába, a középkori templomoktól Mátyás király kolozsvári kultuszán keresztül a századfordulói városi némafilmipar, illetve a 20. századi történelmi-politikai események lezajlásába. A vasárnapi városismerő csapatjáték (city tour) nyertesei pedig a gazdag információk mellett értékes nyereményeket is magukkal vihetnek majd!

Program (HU)
(A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!)
Szombat (nov. 14, EME - Jókai u. 2.)
12:00 – 16:30

12:00 – Megnyitó az EME dísztermében. Oláh Szabolcs a KoMaTE volt elnöke megnyítja a rendezvényt.
12:10 – drd. Bajusz Mátyás, Város a város alatt. Római kori Napoca a régészet tükrében.
13:00 – Boér Ilka, Kolozsvár középkori emlékeiből – séta a Szent Mihály templomhoz és a Ferences kolostorhoz.
14:00 – Korzo Egyesület, A király (ál)ruhái: Mátyás kultusz Kolozsváron tematikus városnéző séta.
15:40 - Tóth Gödri Iringó, Világi barokk Kolozsváron: paloták, reprezentáció és propaganda a Habsburg hatalom árnyékában (városnéző séta)

SZÜNET

18:00 - EME (Jókai u./ Napoca 2.)
18: 00 – Horváth Csaba , A kolozsvári némafilm ipar.
18: 30 – Pataki Szabolcs, Menekültügy Kolozsváron 1916-ban.

szünet

19:10 – Mocsáry Gondos Tamás, Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy autonómia – avagy a Magyar Autonóm Tartomány megszüntetése.
19:40 – Hunyadi Attila – Vállalkozó, részvénytársaságok Kolozsvárt anno

Vasárnap (nov. 15)
12:00 – EME
City Tour – keresd meg, fedezd fel, légy kreatív! Csapatjáték, amely Kolozsvárról szól, nem csak kolozsváriaknak! Városismerő, felfedező feladatokat kell megoldani, és a tartalmas időtöltés mellett értékes nyeremények is várnak, ne hagyd ki!

A szervezők 3 fős csapatok jelentkezését várják egy izgalmas városfelfedező versenyre! A játék 11 – 12.-es diákok és alapképzésen tanuló egyetemistáknak szól.
A jelentkezési határidő péntek (nov. 13) éjfél. A jelentkezésben kérjük megírni a csapatnevet, a résztvevők neveit és elérhetőségüket (e-mail, telefonszám).
Jelentkezni a következő e-mail címeken lehet: boerilka@gmail.com, hajni_szasz@yahoo.com, illetve facebookon az esemény falán vagy személyes üzenetben Boér Ilkánál és Szász Hajnalnál.
 

Időpont: 
szombat, 2015. november 14 - 12:00vasárnap, 2015. november 15 - 18:00