Konferencia felhívás: Erdélyi Történetek – Történetek Erdélyről

ERDÉLYI TÖRTÉNETEK – TÖRTÉNETEK ERDÉLYRŐL
II. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferencia
Nagyvárad, 2017. május 12-13.

A Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége 2017-ben is megszervezi a II. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferenciát. A rendezvény idei témája Erdélyi Történetek – Történetek Erdélyről.

Rendezvényünk platform kíván lenni a tágabb értelemben vett Erdély (a továbbiakban csak Erdély) történetével foglalkozó magyar doktoranduszok, MA hallgatók, valamint a közelmúltban fokozatot szerzettek számára, tanuljanak bár romániai, magyarországi vagy bármely más ország felsőoktatási intézményében. Célunk a fiatal kutatók eddigi kutatási eredményeinek bemutatása és megvitatása. Fontosnak tartjuk az új szakmai kapcsolatok kialakítását, illetve a már meglévők elmélyítését. A konferencia egyben kéziratvitaként is felfogható.

Napjainkban számos felsőoktatási intézményben, illetve kutatóműhelyben folynak Erdély történetével kapcsolatos kutatások, anélkül, hogy az érintett felek ismernék egymást, és tisztában lennének egymás kutatási témájával, eredményeivel. Valljuk, a párbeszéd kialakítására már a kutatói pálya elején szükség van. A konferencia célja, hogy lehetőséget teremtsen az ismerkedésre, az egymás munkáira való reflektálásra. Bár számos téma, korszak vagy egyéb kritériumok alapján szerveződő szakmai fórum, vitalehetőség létezik, úgy Romániában, mint Magyarországon – a nemzetközieket nem is említve –, mégis egyik sem teszi lehetővé, hogy az Erdély történetével foglalkozó fiatal kutatók közösen megvitassák eddigi (rész)eredményeiket, amelyben magyarországi és hazai neves kutatók nyújtanak segítséget.

Jelentkezési határidő: 2017. április 15-ig.
Jelentkezni az alábbi linken található jelentkezési lap kitöltésével lehetséges: https://goo.gl/forms/yblufPWzFAzaQrUQ2

Helyszín: Nagyvárad
A konferencia részvételével kapcsolatos költségeket (étkezés, szállás) a konferencia támogatói biztosítják.
Bővebb információért látogasson el a konferencia honlapjára: https://etkonferencia.wordpress.com/