Dr. Kántor Zoltán vendégtanár tömbösített órái

Dr. Kántor Zoltán vendégtanárunk (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar) a következő órarend szerint tartja meg óráit a BBTE KMTI Jelenkor Története és Nemzetközi Tanulmányok Mesterképző Szakon:

Házsongárdi megemlékező séta

Felelevenítve egy régi KoMaTE-s hagyományt, a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet doktoranduszai barátsággal várnak minden diákot és érdeklődőt, október 30-án este 18.30-kor. (Tudjuk, hogy elseje lenne a hagyományos nap, de gondolnunk kell azokra is akik hazautaznak.) Találkozunk a Házsongárdi temető Petőfi (Avram Iancu) utcai bejáratánál, és Boér Ilka, Horváth Csaba illetve György Árpád Botond doktoranduszok vezetésével felkeressük ismert történészek, régészek, művészettörténészek, valamint más jeles személyiségek nyughelyét, emlékükre pedig egy gyertyát gyújtunk.

Bartók András (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest) vendégelőadásai

Minden érdeklődőt szeretettel várunk Bartók András (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest) vendégelőadásaira a következő témákban és időpontokon: 

Japán biztonságpolitikája - egy pacifista ország geostratégiája

Kedd, 13-15 óra, 405-ös terem, Mócok útja 11. szám

Dr. Jungbert Béla nyugállományú nagykövet tömbösített órái

Dr. Jungbert Béla nyugállományú nagykövet újra megtiszteli a nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakunkat a következő előadássorozattal: Diplomáciai elmélet és gyakorlat.
Dr. Jungbert Béla korábban nagykövet volt Magyarország Jordániai Nagykövetségén (2011-2015) és Magyarország Ramallahi Képviseleti Irodáján (2005-2009), főosztályvezető Magyarország Külügyminisztériumának Afrikai és Közel-Keleti Főosztályán (2004-2005, 2009-2011), Magyarország Belügyminisztériuma Menekültügyi és Migrációs Hivatalának a főigazgatója (1994-1998).

Hétfő:

8-13 112-es terem

Indul a jelentkezés az Entz Géza Szakkollégiumba!

Az év során beszélgetünk majd múzeumokról, kiállításokról, és meg is nézzük ezeket. Műhelymunkák is lesznek, amelyek célja, hogy a művészettörténészi munka elméletibb és gyakorlatibb oldalát is megismerjük. November 6-ig várjuk kutatási terved a doriuj@gmail.com címre, az azt követő héten pedig egy szóbeli beszélgetésre kerül majd sor. Ne feledd, a szakkollégiumi tagság kötelez az ETDK-n való részvételre. Várunk :)!

SZENTANNA. Könyvbemutató és előadás

A kolozsvári Magyar Történeti Intézet tisztelettel meghívja a BOÉR Hunor és TAMÁS Sándor szerkesztésében megjelent, SZENTANNA című kötet bemutatójára és előadásra

Dr. Szelke László vendégtanári előadása

Dr. Szelke László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar egyetemi adjunktusának előadása:


 

dr. Tulipán Éva vendégtanár előadása

Dr. Tulipán Éva, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténeti Kutató Osztály, tudományos kutatójának előadása:

 

Magiszteri Tanévnyitó - Történelem és Filozófia Kar, Magyar tagozat

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a BBTE Történelem és Filozófia karán működő 3 magyar nyelvű magiszteri program közös tanévnyitójára!

A tanévnyitó előadást dr. Olay Csaba egytemi tanár (ELTE, BTK) tartja "Az explicit nemzeti identitás narratív szerkezete" címmel.

Helyszín: Magyar Történeti Intézet, Ferdinánd terem, Napoca/Jókai utca 11. sz.

Időpont: 2019.okt.10., 16.00 óra

Oldalak