A kulturális örökség kutatása és hasznosítása
Jelenkor története és nemzetközi kapcsolatok             

A kulturális örökség kutatása és hasznosítása

Programvezetők:

dr. Pál Judit, egyetemi tanár
dr. Lupescu Maria, egyetemi docens

Partnerintézmények:

Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, Kolozsvár
"Lucian Blaga" Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár
Pósta Béla Egyesület, Kolozsvár
Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, Kolozsvár
Eötvös Loránd Tudományegyetem Történeti Intézete
Debreceni Tudományegyetem Történelmi Intézete

A mesterképző program típusa: Szakmai, kutatási négy féléves nappali képzés

A mesterképző program célkitűzései
A kulturális örökség kutatása és hasznosítása
mesterképző program olyan komplex képzést nyújt, amelynek során a hallgatók egyrészt jobban megismerkedhetnek a kulturális örökség fogalmával, másrészt kulcsot kaphatnak a kulturális örökség feltárásához és hasznosításához általában, de különösen Erdély történetét illetően. A program keretében egyaránt hangsúlyt fektetünk az elméleti és gyakorlati képzésre, utóbbira elsősorban a kutatási szemináriumok és a gyakorlat keretében kerül sor. A kulturális örökség feltárása és megőrzése mellett az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúly kerül az örökség hasznosítására is, elsősorban a növekvő turizmus igényeire való tekintettel. Fontos azonban, hogy a feltárás és a hasznosítás szakavatott módon történjék. Ezt a szakmai űrt van hivatva kitölteni többek között a jelen mesterképző program. A program elvégzése segítséget nyújthat több olyan szakma gyakorlásához, mint pl. művészettörténész, régész, történész, muzeológus, levéltáros, könyvtáros, irattáros, szakértő a Műkincsvédő hivatalnál, idegenvezető, kulturális menedzser.
Az oktatás keretében kiemelt figyelmet fordítunk hallgatóink gyakorlati felkészültségének folyamatos fejlesztésére. Ezt a célt szolgálja a szakmai gyakorlatuk is, melynek letöltésére hazai és külföldi partnerintézményeinknél egyaránt lehetőségük van. Az elmúlt években folyamatosan növekedett azon hallgatóink száma, akik az Erasmus placement program lehetőségeit kihasználva jelentős magyarországi intézményeknél (Szépművészeti Múzeum Budapest, Mezőgazdasági Múzeum - Budapest, Váci Múzeum, Mátyás Király Múzeum - Visegrád, stb.) sajátították el a szakma fortélyait. Emellett az oktatás keretében is igyekszünk olyan tárgyak oktatását előnyben részesíteni, melyek szintén a gyakorlati képzésre teszik a hangsúlyt (Múzeum- és levéltárpedagógia, A műemlékvédelem kutatási módszerei), nyitva ugyanakkor a folyamatosan fejlődő és változó társadalmi igények felé. Mindez megkönnyíti elhelyezkedésüket az egyre nagyobb kihívásokkal jelentkező munkaerőpiacon. Végzett mesterképzős hallgatóinkkal múzeumok, könyvtárak, levéltárak munkatársaiként, de a tanári katedrán helytálló oktatókként is találkozhatunk.
Hallgatóink alapos elméleti és gyakorlati felkészültségét tükrözi a hazai tudományos diákköri konferenciákon, valamint a magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferencián való részvételük és az ott elért helyezéseik, ahonnan díjakkal és dicséretekkel érkeztek haza az elmúlt években. Sokan közülük a továbbtanulást választják a doktori képzés keretében itthon vagy külföldön, ezzel is tanúságot téve a mesterképzés alatt elsajátított tudásuk minőségéről.

Oktatott tantárgyak
Európai hatások az erdélyi épített örökségben;
Etika és akadémiai tisztesség;
Anyagi kultúra és mindennapi élet a középkori és kora újkori Erdélyben;
Kulturális értékmentés;
Örökségesítés;
A reneszánsz kori építészet Erdélyben;
Modern módszerek és kutatási irányzatok a régészetben (kutatási szeminárium);
Örökség és kulturális emlékezet;
Muzeológia: a kulturális örökség kutatása és hasznosítása (kutatási szeminárium);
Művészet és politikai reprezentáció a kora újkori Erdélyben;
Társadalom és mindennapi élet az újkori Erdélyben;
A kulturális projektek managementje (kutatási szeminárium);
Városi örökség a középkori és kora újkori Erdélyben;
Szövegek és értelmezések. Magyar paleográfia;
A műemlékvédelem kutatási módszerei; 
Anyagi kultúra és díszítőművészet;
Múzeumi és levéltári pedagógia: módszerek és gyakorlat;
Interetnikus hatások az erdélyi művészetben a 18-19. században;
Kulturális örökség és szentkultusz;
Segédtudományok és kulturális örökség;
Az elit lakókörnyezete és épített öröksége (11-17. sz.).

Kiknek ajánljuk a programot
Elsősorban történész, művészettörténész, régész, levéltár és könyvtár szakos hallgatóknak, de jelentkezhetnek néprajz, antropológia, magyar nyelv és irodalom, földrajz, turizmus, nemzetközi kapcsolatok, politológia, újságíró, hitoktató stb. végzettségű hallgatók is.
A program tanterve: https://hiphi.ubbcluj.ro/Public/File/planuri/2023/Cercetare.pdf

Jelenkor története és nemzetközi kapcsolatok

Programvezető:

dr. Toth Szilárd, docens – a program felelőse, tutor

Partnerintézmények:

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Eszterházy Károly Egyetem, Eger

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet

A mesterképző program típusa: Szakmai, kutatási négy féléves nappali képzés

A mesterképző programunk fő hivatása felsőfokú képzési lehetőséget biztosítani az érdeklődők számára két fontos doméniumon belül: történelem, illetve nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok. Ezen célkitűzés figyelembe vételével a mesterképzőn oktatott tantárgyak kb. fele-fele arányban az új- és jelenkori történelem, illetve a nemzetközi kapcsolatok szakterületéről származnak. E tantárgyak főbb tematikája: politikatörténet, intézménytörténet, gazdaságtörténet, európai gazdasági politikák, politikai ideológiák, politikai filozófia, nemzetközi rendszerek története, kisebbségtörténet. Ezen általános jellegű előadások és szemináriumok kiegészítéseként jön egy sor olyan opcionális tantárgy, amely lehetőséget biztosít a hallgatóinknak, hogy saját érdeklődési területük fele szakosodjanak: Közel-Kelet a nemzetközi kapcsolatokban, nukleáris lefegyverzés és fegyverkezési korlátozás, nemzetközi turizmus, globális és regionális földrajzi problémák, diplomáciai nyelvezet, a diplomácia elmélete és gyakorlata a XXI. században, Európa társadalomtörténete a XX. században, tőkeáramlás Közép-Európában a XIX–XX. században, szövetkezeti mozgalmak a XIX–XX. században Erdélyben, stb. Programunk e tág „kínálata” (a nemzetközi kapcsolatok tudományág egymagában multi- és interdiszciplináris) az elmúlt években nagyon vonzó volt nem csak a történelem és nemzetközi kapcsolatos hallgatók számára, hanem a politológia, filozófia, közigazgatás szakos hallgatók számára is.

Hallgatóink felkészültségi szintjéről és minőségéről beszél az a tény, hogy az elmúlt években a Magyarországon rendezett Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról rendszeresen díjakkal térnek haza, sikeresen felvéve a versenyt a magyarországi egyetemek hallgatóival. A legutolsó, 2013-ban megrendezett OTDK-n résztvevő két mesterképzős hallgatónk (Fodor János, Both Noémi Zsuzsanna) két első és egy harmadik díjjal jött haza.

A mesterképző előadásainak minőségi javítása állandó célunk. Ennek érdekében igyekszünk a lehető legjobb szakembereket beszervezni nemcsak a hazai „kínálatból”, hanem külföldről is. Ennek érdekében együttműködési szerződéseink vannak a Magyar Külügyi Intézettel, a budapesti Corvinus Egyetemmel, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, az olmützi Palacký Tudományegyetemmel, a Krakkói Tudományegyetemmel, stb. Hallgatóink közismert és elismert külföldi kutatók (Dr. Romsics Ignác akadémikus, Dr. habil. N. Rózsa Erzsébet, a Magyar Külügyi Intézet tudományos igazgatója, stb.) előadásait hallgathatják a program keretén belül, de lehetőségük van tanulmányaikat külföldön is folytatni a nagyon operatív CEEPUS és ERASMUS hálózaton keresztül.

Hallgatóink szakmai gyakorlatára is nagy hangsúlyt fektetünk: a legjobbak a Magyar Külügyi Intézetnél és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézeténél gyakorlatozhatnak. Hallgatóink elhelyezkedése a munkaerőpiacon egyre javul: sok volt diákunk dolgozik a diplomáciában (magyar külügyminisztérium, Kolozsvári Magyar Konzulátus), a közigazgatásban (polgármesteri hivatalokban európai integrációs tanácsadókként, európai pályázati irodákban, parlamenti képviselők irodavezetőiként) és nem utolsó sorban a tanügyben.

Jelenkor története és nemzetközi kapcsolatok mesterképző tanterve: https://hiphi.ubbcluj.ro/Public/File/planuri/2023/ICRI.pdf