Imreh István születésének 100. évfordulóján, szeptember 12–13-án Kolozsváron megrendezett emlékkonferenciának Intézetünk is társszervezője volt. Intézményünk nevében a résztvevőket Pál Judit egyetemi tanár köszöntötte, az ünnepelt sírjára koszorút helyezett el Fehér Andrea adjunktus, Sipos Gábor emeritus professzor, György Árpád Botond és Lakatos Sándor doktoranduszok pedig előadókként tisztelegtek Imreh István emléke előtt.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a KAB Történettudományi Szakbizottsága és az MTA BTK Történettudományi Intézete emlékkonferenciát szervez Imreh István (1919–2003), a Babeş-Bolyai Tudományegyetem egykori professzora, az MTA külső tagja születésének 100. évfordulójára Kolozsváron 2019. szeptember 12–13-án.
Pályázatot hirdetünk a VII. osztályos történelem tankönyv románról magyar nyelvre való fordítására. Jelentkezésüket várjuk legkésőbb aug. 20, reggel 8 óráig.
2019. július 22-27. között oktatóink előadásokkal vettek részt a Történettudományok Romániai Társaságának (Societatea Științelor Istorice din România) nyári egyetemén, Nagyszebenben.
Kedves Felvételizők!
A felvételi ideiglenes eredményeit itt közöljük.
Fontos! A 2019. júl. 23-án kifüggesztett eredmények nem véglegesek. Mivel a bejutottnak nyilvántartott jelentkezők egy része nem foglalja el/igazolja vissza a helyét, az eredeti besorolás változhat:
Azok a jelentkezők, akik a júl. 23-ai eredményhirdetés alapján csak fizetéses helyre jutnak be, feljebb léphetnek a besorolásban, betölthetnek nem fizetéses helyet is (azzal a feltétellel, hogy benyújtják az érettségi oklevelük eredetijét). A versenyben maradásuk feltétele a visszaigazoláshoz szükséges okmányok benyújtása és a tandíj első részletének a kifizetése. Amennyiben a helyek júliusi vagy szeptemberi újraosztása során tandíjmentes helyre jutnak be, a visszaigazoláskor befizetett tandíj első részletét egy kérvény benyújtása után visszakapják.
A közelgő őszi felvételin a Történelem Kar magyar tagozatán alapképzésen 7 szakra (21 tandíjmentes és 131 tandíjköteles helyre), mesterképzőn 2 szakra várjuk a jelentkezőket. Beiratkozás: szeptember 11-től. Részletek a Felvételi menüpont alatt.