Szombaton, 2014. május 10-én a KMTI Jókai utcai http://kmti.hiphi.ubbcluj.ro/ székhelyén, Számítógép-terem, 11-13, 13,30-17 FERDINAND AULA) lezajlott a http://www.idoutazok.ro/ vetélkedőnk döntője, 17  középiskolás résztvevő diák mint döntős és 6 vezetőtanár részvételével.

A döntőn a liceumista diákok 30 kérdéses online kérdéssorból álló feladatot oldottak meg a KMTI számítógéptermében, majd történelmi szerepjátékot adtak elő a tanárok, egyetemistákból és újságírókból álló publikum előtt, illetve a a szakmai zsüri előtt, amelynek tagjai voltak: Egyed Ákos történész, akadémikus, az MTA külső tagja, Erdélyi Múzeum-Egyesület volt elnöke, Magdó János Magyarország kolozsvári főkonzulja, Sályi Lőrinc konzul , Pál Judit docens, a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet igazgatója,Hunyadi Attila Gábor adjunktus .

A nagy számban jelenlévő középiskolai tanárok, a sajtó képviselői és középiskolás kollegáik előtt előadott performansz, a tárgyi tudás mellett a fellépésükről, vitakészségükről, retorikai képességükről és tehetségükről is tanúságot tettek a IX-XII. osztályos középiskolások. A sorshúzással kiválasztott témák történelmi sorsfordító dilemmákat elevenítettek fel (pl. Kossuth és Deák Cassandra levél-vitája a kiegyezésről, Tisza István miniszterlenök vivódása a Szarajevúi merénylet és z ultimátum elküldése közötti időszakban, a háború kirobbantásának ellenzése miniszterelnökünk részéről). Találékony és szellemes párbeszédre, vitára, ezután pedig a zsüri és a közönség által feltett kérdésekre adott frappáns válaszokra, olykor blöffre és improvizációra adott lehetőséget, mint ahogy ez a diplomáciában is bevett fegyver. A Memorandum-pör felelevenítése ugyanakkor, Ion Ratiu és az ügyész szembeállítása által a román, és általában a nemzeti kisebbségek jogérvényesítését, jogharcának, nyelvvédelmi küzdelmeinek máig aktuális témáját, a kisebbségi jogokkal való élni tudás kérdését aktualizálta tehetséges középiskolásaink szerepjátéka által.

A területileg is, korban is széles reprezentativitást felmutató, az I. fordulón továbbjutó 22 középiskolás diák által Kolozsváron előadott vizsga és szimulációs játék jó anyagot és szellemes drámapedagógiát, múzeumpedagógiát hozott Kolozsvárra.

 

A döntőn a 17 diáknak a következő két próbát teljesítette:

1. Online tesztkérdések megoldása: 33 kérdés kérdés megválaszolása online, 19+14 perc alatt (19 kérdés a Monarchiáról + 14 kérdés az I. világháború első évéről: 1914-ről).

A tesztkérdéseket az I. fordulóra megadott szakirodalom alapján állítjuk össze.

2. Kreatív szerepjáték − egy történelmi személyiség/szerep eljátszása, beleértve a zsűri kérdéseire való válaszolást. Ennél a feladatnál egyaránt figyelembe vesszük a tárgyi tudást és a kreativitást, helytállást.

 

A következő szerepjátékokra készülnek a döntősök:

 1. Kossuth Lajos és Deák Ferenc vitája az osztrák-magyar kiegyezés kapcsán (lásd Kasszandra-levél) – a szerepjáték során lehet Kossuth vagy Deák szerepét húzni

2. Tisza István a merénylet utáni közös koronatanácson

3. A Memorandum-perben Ioan Rațiu vagy az ügyész szerepe (vita Magyarország nemzetiségi politikájáról)

A kitűzött 500-300-200 eurós I.-II.-III.-díj mellett a döntősök különdíjban részesültek, a vezetőtanárok úgyszintén Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Rektori Hivatala, az Iskola Alapítvány és a Magyarországi Oktatáskutató Intézet jóvoltából.  

A három fődíjat átvette:

Ugron Loránd, I. Díj, 500 EURO

76

Brassó

Áprily Lajos Fogimnázium

 

11

Bedő Kincső-Réka, II. Díj, 300 EURO

67,5

Kőhalom

Liceul St.O.Iosif

 

12

Timár Norbert, III. Díj, 200 EURO

66

Csíkszereda

Márton Áron Gimnázium

 

11

 

Magyarország Kolozsvári Főkonzulja különdíjban részesítette szónoki és érvelési tehetségéért Lukács Dániel-Mátyás, az Apáczai Csere János líceum XI. osztályos tanulóját.  Diplomát vehetett át mindenki dr. Soós Anna és dr. NagyLászló rektor-helyettesektől.

A szervezők biztosítják a versenyzőknek és felnőtt kísérőjüknek Kolozsváron két éjszakai  szállást és ellátást. (május 9-10-11.).

Köszönjük társszervezőinknek, támogatóinknak és köszönjük Médiapartnereinknek a jelenlétet.

Ugyanakkor megtisztelő lenne, ha a Főszerkesztőséget képviselné a vetélkedőnket záró fogadáson, amelynek során a szervezők, a támogatók , a döntő résztvevői és a különdíjakat felajánló könyvkiadók és intézetek (pl. OFI Budapest), s nem utolsósorban médiapartnereink találkozhatnak, folytathatnak kötetlen eszmecserét. Erről külön meghívót mellékelünk Önnek.

Üdvözlettel,

Dr. Pál Judit docens, KMTI  intézetigazgató.

Hunyadi Attila Gábor, Buza László Egyesület alelnök, 0740430439.  0748649448.

Ui. Kövessen a Facebookon: https://www.facebook.com/idoutazokerdelyben , amelynek már közel 1300 kedvelője és követője van, egyes feltöltéseinket, pl. Egy liceumista által készitett kisfilmet pedig több ezer (https://www.facebook.com/photo.php?v=725378657525774&set=vb.678099415587032&type=2&theater , 2624 ember látta ) követőnk tekintette meg,

illetve legyen látóhgatója Ön is interaktív honlapunknak: http://www.idoutazok.ro/ .

www.idoutazok.ro döntő eredmények, pontszám szerint (2014. Május 10) A zsüri tagjai:

Egyed Ákos történész, akadémikus, az MTA külső tagja, Erdélyi Múzeum-Egyesület volt elnöke, Magdó János Magyarország kolozsvári főkonzulja, Sályi Lőrinc konzul , Pál Judit docens, a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet igazgatója,Hunyadi Attila Gábor adjunktus

 

 

Név

Osszesen

Település

Középiskola

Történelem tanár

Osztály

 

Bálint Renáta

51,5

Gyergyószentmiklós

Salamon Erno Elméleti Liceum

Székely Álmos

11

 

Bedo Kincso-Reka

67,5

Kohalom

Liceul St.O.Iosif

 

12

 

Csíki Ottó

56

Csíkszereda

Nagy István Muvészeti Középiskola

Forró Albert

11

 

Hallai Klementina

53

Kisiratos

Gerhardinum  Római Katolikus teológiai liceum

12

 

Hengeli Arthur

37,5

Szatmar

Aurel Popp Muveszeti Liceum

Csorjan Arpad

10

 

Kovács Balázs

61,5

Nagyvárad

Ady Endre elméleti liceum

 

11

 

Krilek Yvett-Nikolett

49

Nagyszalonta

Arany János Elméleti Líceum

Orbán Beáta

10

 

Kurti Kriszta-Brigitta

49

Szatmarnemeti

Kolcsey Ferenc Fogimnazium

Acs-Muhi Csilla

10

 

Lazin Aron

62,5

Szatmárnémeti

Kölcsey Ferenc Fogimnázium

Ács-Muhi Csilla

9

 

Lukács Dániel-Mátyás

61,5

Kolozsvár

Apáczai Csere János Elméleti líceum

Jakab Antal

11

 

Müller Erik

42,5

Szatmárnémeti

Aurel Popp Zene és Képzomuvészeti Líceum

Csorján Árpád

10

 

Nagy Norbert

60,5

Bihar

Ady Endre Elméleti Líceum (Nagyvárad)

11

 

Pribék Petra

44

Nagyszalonta

Arany János Elméleti Liceum Nagyszalonta

Orbán Beaáta

10

 

Szabo Zsolt

53,5

Máramorossziget

Leöwey Klára Liceum

Ákosi Zsolt

11

 

Timár Norbert

66

Csíkszereda

Márton Áron Gimnázium

 

11

 

Ugron Loránd

76

Brassó

Áprily Lajos Fogimnázium

 

11

 

Zalányi Csaba

42

Nagyvarad

Ady Endre Elmeleti Liceum

Dr. Apati Timea

9

 

www.idoutazok.ro döntő eredmények, pontszám szerint:

Név

Osszesen

Település

Középiskola

Történelem tanár

Osztály

Ugron Loránd

76

Brassó

Áprily Lajos Fogimnázium

 

11

Bedo Kincso-Reka

67,5

Kohalom

Liceul St.O.Iosif

 

12

Timár Norbert

66

Csíkszereda

Márton Áron Gimnázium

 

11

Lazin Aron

62,5

Szatmárnémeti

Kölcsey Ferenc Fogimnázium

Ács-Muhi Csilla

9

Kovács Balázs

61,5

Nagyvárad

Ady Endre elméleti liceum

 

11

Lukács Dániel-Mátyás

61,5

Kolozsvár

Apáczai Csere János Elméleti líceum

Jakab Antal

11

Nagy Norbert

60,5

Bihar

Ady Endre Elméleti Líceum (Nagyvárad)

11

Csíki Ottó

56

Csíkszereda

Nagy István Muvészeti Középiskola

Forró Albert

11

Szabo Zsolt

53,5

Máramorossziget

Leöwey Klára Liceum

Ákosi Zsolt

11

Hallai Klementina

53

Kisiratos

Gerhardinum  Római Katolikus teológiai liceum

12

Bálint Renáta

51,5

Gyergyószentmiklós

Salamon Erno Elméleti Liceum

Székely Álmos

11

Krilek Yvett-Nikolett

49

Nagyszalonta

Arany János Elméleti Líceum

Orbán Beáta

10

Kurti Kriszta-Brigitta

49

Szatmarnemeti

Kolcsey Ferenc Fogimnazium

Acs-Muhi Csilla

10

Pribék Petra

44

Nagyszalonta

Arany János Elméleti Liceum Nagyszalonta

Orbán Beaáta

10

Müller Erik

42,5

Szatmárnémeti

Aurel Popp Zene és Képzomuvészeti Líceum

Csorján Árpád

10

Zalányi Csaba

42

Nagyvarad

Ady Endre Elmeleti Liceum

Dr. Apati Timea

9

Hengeli Arthur

37,5

Szatmar

Aurel Popp Muveszeti Liceum

Csorjan Arpad

10

 

Egyed Ákos történész, akadémikus, az MTA külső tagja, Erdélyi Múzeum-Egyesület volt elnöke

Magdó János Magyarország kolozsvári főkonzulja

Sályi Lőrinc konzul

Pál Judit docens, a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet igazgatója

Hunyadi Attila Gábor adjunktus

 

 

Az első fordulón továbbjutók névsora a következő volt:

Név

Település

Középiskola

Bálint Renáta

Gyergyószentmiklós

Salamon Erno Elméleti Líceum

Bedő Kincső-Réka

Kőhalom

Liceul St.O.Iosif

Csala Hunor

Csíkszereda

Márton Áron Gimnázium

Csíki Ottó

Csíkszereda

Nagy István Muvészeti Középiskola

Farkas Eszter

Kolozsvár

Báthory István Elméleti Líceum

Hallai Klementina

Kisiratos

Gerhardinum  Római Katolikus teológiai líceum

Hengeli Arthur

Szatmar

Aurel Popp Művészeti Líceum

Henter Győző Zorán

Marosvásárhely

Bolyai Farkas Elméleti Líceum

Kovács Balázs

Nagyvárad

Ady Endre elméleti líceum

Krilek Yvett-Nikolett

Nagyszalonta

Arany János Elméleti Líceum

Kürti Kriszta-Brigitta

Szatmárnémeti

Kölcsey Ferenc Főgimnazium

Lázár Ádám

Tasnád

Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szatmárnémeti

Lazin Áron

Szatmárnémeti

Kölcsey Ferenc Főgimnázium

Lukács Dániel-Mátyás

Kolozsvár

Apáczai Csere János Elméleti líceum

Müller Erik

Szatmárnémeti

Aurel Popp Zene és Képzőművészeti Líceum

Nagy Norbert

Bihar

Ady Endre Elméleti Líceum (Nagyvárad)

Pribék Petra

Nagyszalonta

Arany János Elméleti Líceum Nagyszalonta

Szabó Zsolt

Máramarossziget

Leöwey Klára Líceum

Timár Norbert

Csíkszereda

Márton Áron Gimnázium

Tóbiás Zsuzsa- Anna

Kolozsvár

Apáczai Csere János Elméleti Líceum

Ugron Loránd

Brassó

Áprily Lajos Főgimnázium

Zalányi Csaba

Nagyvárad

Ady Endre Elméleti  Líceum

http://eletmod.transindex.ro/?hir=19887

http://www.youtube.com/watch?v=B3R0DJg__Mk&feature=youtube_gdata_player

 

 

Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
 
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
 
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31