Fazakas László – Ferenczi Szilárd – Fodor János – Gál Zsófia: Minta és felzárkózás. Kolozsvár és Marosvásárhely fejlődéstörténetének összehasonlítása Szvacsina Géza és Bernády György polgármestersége idején

A tanulmánykötet két erdélyi város (Kolozsvár és Marosvásárhely) dualizmus kori történetét vizsgálja összehasonlító perspektívából. Szintetizáló látásmóddal közelít a politika-, ipar-, infrastruktúra-, valamint építészettörténeti jellemzőkhöz, amelyek két polgármester (Szvacsina Géza, illetve Bernády György) megközelítőleg egybeeső mandátuma idején meghatározták a városfejlődést. Mindkét város esetén egy-egy bevezető tanulmány ismerteti azon századeleji mutatókat, amelyek Kolozsvárra (Fazakas László és Ferenczi Szilárd) és Marosvásárhelyre (Fodor János) jellemzőek voltak. Ezt követően a kötet ráközelítő szemléletmódot követve mutatja be a két város politikai életét, valamint az alcímben szereplő polgármesterek tevékenységét és mandátumuk mérlegét. A politikatörténeti vázlatok után Gál Zsófia hét fontos építészeti programot mutat be, Fazakas László elemzésében a két város dinamikus növekedése által táplált horizontális és vertikális expanzió továbbterjeszkedő jellegére, a „föld alatti városra”, vagyis a víz- és csatornahálózatok kiépítésére helyezi a hangsúlyt. A gazdag képanyag szemléletesen illusztrálja a tanulmányokat.

A szerzőkről:

Mind a négy szerző a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet alumnusa. Fazakas László történész az Erdélyi Krónika történelmi portál főszerkesztője. Ferenczi Szilárd történész a Digitéka internetes portál irányítója. Fodor János történész, a BBTE tanársegéde, az Erdélyi Krónika felelős szerkesztője, számos kötet szerzője, szerkesztője. Gál Zsófia művészettörténész az Erdélyi Krónika internetes történelmi portál művészettörténet rovatának szerkesztője. 

A kötet az Iskola Alapítvány Kiadó és a Lector Kiadó közös gondozásában jelent meg. Adatok: 300 oldal, cérnafűzött/keménytáblás kötésű.

A könyv megvásárolható a Gaudeamus Könyvesboltban és az IDEA Könyvtérben, hamarosan kapható lesz a székelyudvarhelyi Árnika Könyvesboltban és a Gutenberg üzleteiben, illetve online is megrendelhető lesz a Bookline webshopjából.

Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
 
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
 
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31