Cieger András vendégelőadása

A Kolozsvári Akadémiai Bizottság meghívására Cieger András, az MTA doktora, történész, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója tart előadást intézetünkben A magyar országgyűlés dualizmus kori története - kultúrtörténeti megvilágításban címmel.

A kiegyezést követő öt évtized a hazai parlamentarizmus virágkora volt, a politikai rendszer minden belső problémája dacára. Ennek ellenére korábban a hatalomgyakorlás központját mindennapos működése közben átfogóan nem vizsgálták. Az előadás középpontjában nem az országgyűlésben lezajlott viták, a köztörténetből ismerős csatározások vagy a hatalomgyakorlás fonákságai állnak. Az ország háza ugyanis szentélyként őrzi a magyar államiság és az alkotmányosság magasztos értékeit, miközben a törvényalkotás műhelye, küzdőtere a vitázó feleknek, színpada a politikusi szereplésnek, gyakran terepe az informális egyeztetéseknek és a társaséletnek, végül pedig a politika igényeit kiszolgáló egyre nagyobb létszámú hivatali személyzet szolgálati helye is. Előadásomban elsősorban a politikusi hivatás formálódásáról és a parlamenti politizálás rítusairól szeretnék beszélni.

Helyszín: BBTE Magyar Történeti Intézet, Ferdinand terem (Jókai/Napoca u. 11.)

Minden érdeklődőt várunk az előadásra!

Date: 
Tuesday, December 12, 2023 - 17:00
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
 
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
 
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31