Felhívás a romániai magyar középiskolások részére

Időutazók − A „boldog békeévek” az Osztrák-Magyar Monarchiában és az első világháború kitörése

Kedves Diákok!

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete Időutazók címmel kétfordulós, egyéni tanulmányi vetélkedőt szervez romániai magyar középiskolások részére.
A verseny idei témája: A „boldog békeévek” az Osztrák-Magyar Monarchiában és az első világháború kitörése.

Intézetünk bemutatkozása Budapesten

A kolozsvári Magyar Történeti Intézet február 18-án bemutatkozott a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében, illetve az ELTE Történettudományi Intézetében.

Téli pótvizsgaidőszak

A 2014. február 17-23. között zajló pótvizsgaszesszió helyszíneit és időpontjait tartalmazó frissített táblázatot lásd a kari honlapon.

Szociális ösztöndíj, 2013-2014 II. félév

SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJAK A 2013–2014-ES TANÉV II. FÉLÉVÉRE

A KÉRVÉNYEK LEADÁSI HATÁRIDEJE 2014. MÁRCIUS 7.

Téli vizsgaidőszak

A 2014. január-februári szesszió és pótvizsgaszesszió vizsgáinak helyszíneit és időpontjait lásd a kari honlapon.

Sok sikert kívánunk!

A romániai magyar nyelvű tankönyvek főbb problémái - beszámoló egy kerekasztal-megbeszélésről

2013. november 30-án a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Történettudományi Szakbizottsága szervezésében egy kerekasztal megbeszélésre került sor A romániai magyar nyelvű tankönyvek főbb problémái címmel. A megbeszélésen részt vett több kolozsvári, Kolozs-, Hargita-, Maros-, Szilágy- megyei középiskolai történelemtanár, a szervező intézmények képviselői, dr. Péntek János professzor, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság és az Erdélyi Tankönyvtanács kuratóriumi elnöke, valamint Virág Erzsébet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének közép-erdélyi regionális alelnöke. A szervezők dr. Nagy Róbert és dr. Tóth Szilárd egyetemi adjunktusok voltak. Az ülést dr. Nagy Róbert vezette.

Szakmai kerekasztal a romániai magyar nyelvű történelem tankönyvekről

A BBTE Magyar Történeti Intézete és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Történettudományi Szakbizottsága kerekasztal-megbeszélést szervez, amelyen a romániai magyar nyelvű történelem tankönyvek főbb problémái kerülnek megvitatásra.

Együttműködési keretszerződés az MTA BTK Történettudományi Intézettel

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karán működő kolozsvári Magyar Történeti Intézet folyó év november 22-én együttműködési keretszerződést írt alá a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetével. Az oktatói kar kutatásainak, valamint tudományos kapcsolatainak elősegítése mellett az utánpótlás nevelésének kérdése képezi a szerződés másik súlypontját. Mindkét intézmény kiemelt jelentőséget tulajdonít az együttműködésnek.

Meghívó - Magyar Tudomány Napja Erdélyben, Történelem szekció

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében szombaton (nov. 23-án) kerül sor  a Történelem szekció konferenciájára az Erdélyi Múzeum Egyesület Jókai (Napoca utcai) előadótermében. Minden érdeklődő figyelmébe ajánljuk a politika-, társadalom-, gazdaság-, intézmény- és kultúrtörténeti előadásokat. Az értekezések sorát három könyvbemutató zárja.

 

Meghívó - Magyar Tudomány Napja Erdélyben, Művészettörténet szekció

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvény keretén belül kétnapos művészettörténeti konferenciára kerül sor az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és  Kolozsvári Akadémiai Bizottság közös szervezésében. A változatos program az erdélyi művészet kutatásának legfrissebb eredményeit ígéri.

Pages