Kolozsvári Magyar Történeti Intézet
Miért indul az új szak, és milyen igényre válaszol?
A képzés elindítását a munkaerőpiaci realitások és a hallgatói visszajelzések egyaránt indokolják. Egyrészt a kulturális szektor részéről egyértelmű igény mutatkozik olyan szakemberekre – múzeumokban, galériákban és egyéb kultúrális intézményekben –, akik a művészettörténeti ismeretek mellett mély elméleti, esztétikai és kritikai látásmóddal is rendelkeznek. Másrészt a szak létrehozásával a tanári életpálya megkönnyítését célozzuk. A középiskolai tanárok visszajelzései alapján a csak filozófia szakot végzetteknek nehéz egyetlen iskolában teljes állást összeállítaniuk. A kettős szakosítás lehetővé teszi, hogy a végzettek filozófiát, történelmet és művészettörténetet is taníthassanak, így lényegesen könnyebben juthatnak teljes munkaidős álláshoz. Harmadrészt a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy gyakran jelentkeznek a diákok mindkét szakra, hogy párhuzamosan elvégezzék azokat, hiszen a két terület szervesen összefügg egymással. A kettős specializáció elindításával ezt a hallgatói igényt csatornázzuk be egy átláthatóbb, intézményileg támogatott keretbe. Így a diákoknak nem kell két különálló órarenddel és adminisztrációval küzdeniük, hanem egy összehangolt tanterv mentén haladhatnak, amely elismeri és ötvözi mindkét tudományterület tantárgyait.
Miben különbözik az önálló szaktól a tanrend?
A tanrend ötvözi a két terület kulcsfontosságú tárgyait. A filozófia oldaláról olyan kurzusok kerülnek előtérbe, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a művészethez: esztétika, kortárs művészetelméletek, vizuális kultúra és filmesztétika. Bár a kettős specializáció komplex felkészülést igényel – hiszen két terület kompetenciáit kell elsajátítani –, a tanrendet úgy alakítottuk ki, hogy egy félévre vetítve a tananyag nem ró jelentősebb terhet a hallgatóra, mint egy egyszakos képzés.
Miben ad többet, mint az önálló szak?
Míg az önálló szakok egyetlen tudományos területen való elmélyülést tesznek lehetővé három év alatt, a kettős képzés négyéves felkészülési időt biztosít, ami komoly időnyereséget jelent a hallgatóknak. A tanrend azokat a tantárgyakat részesíti előnyben, amelyek a két terület összefüggéseit világítják meg, így a hallgatók sokkal hangsúlyosabban látják át a kultúra belső kapcsolódási pontjait és rendszerszintű összefüggéseit. A képzés végére a hallgatók olyan tudásbázist kapnak, amellyel magabiztosan mozognak mind a tudományos kutatás, mind a kreatív szakmák területén.
Kinek ajánljuk?
A képzés ideális választás azoknak, akik:
- szeretnének a középiskolai oktatásban elhelyezkedni, és élénken érdeklődnek a társadalomtudományok iránt;
- vonzódnak a művészetek világához, és egy sokoldalú képzéssel szeretnék növelni szakmai felkészültségüket;
- jövőjüket kulturális intézményekben, galériákban vagy civil szervezetekben képzelik el;
- olyan kreatív és elemző beállítottságú fiatalok, akik az alkotás elméleti kérdései irányában is érdkelődnek;
- szeretnének képessé válni a kortárs vizuális kultúra és a társadalmi folyamatok közötti összefüggések tudományos igényű értelmezésére;
- kedvet éreznek a publikálásra, a művészetkritikára vagy a kurátori feladatokra, és ehhez keresnek stabil elméleti alapozást.
A felvételi menetrendje:
Beiratkozási időszak: július 13–19.; július 19-én 12 óráig
A felvételi platformján jelentkező hibák bejelentése: július 19-én 24 óráig.
Előzetes eredményhirdetés: július 20.
Az elnyert helyek visszaigazolása (online) és az eredeti okmányok benyújtása: július 20–24., 24-én 12 óráig.
A szabad helyek újraosztása: július 25.
Az elnyert helyek elfoglalásának visszaigazolása (online) és az eredeti okmányok benyújtása: július 25–28., 28-án 12 óráig
Az eredmények véglegesítése: július 30.
