Ezúttal szeretnénk támogatásunkat és szolidaritásunkat kifejezni az MTA kutatóhálózatában dolgozó kollégákkal. Egyúttal reményünket fejezzük ki, hogy az akadémiai kutatóhálózat esetleges reformjára egy – az érintettekkel konzultálva kidolgozott és jól átgondolt – terv szerint kerül sor.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Gr. Mikó Imre-emléklapot adományozott dr. Lupescu Makó Máriának az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályában kifejtett munkássága és a történelemtudomány területén végzett egyetemi oktatói tevékenysége és kutatómunkája elismeréséül.
Szeretettel várunk minden érdekődőt dr. Szarka László (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet - tudományos főmunkatárs; Selye János Egyetem, Tanárképző Kar - egyetemi oktató) december 12-13-án tartandó vendégelőadásaira.
Dr. N. Rózsa Erzsébet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa az idén is megtiszteli a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok szakunkat a következő előadássorozattal: A Közel-Kelet a nemzetközi kapcsolatokban.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Kedd:
13-14:30 Vătășianu terem (Echinox épület, II. emelet)
15-17 Vătășianu terem (Echinox épület, II. emelet)
2018. december 4. és 7. között a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának Magyar Történeti Intézetének vendége lesz dr. Guitman Barnabás, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Újkori Történeti Tanszékének oktatója.
Német paleográfia szemináriumára szeretettel várjuk mindazokat, akik szeretnének betekintést nyerni a XVI-XVII. századi német nyelvű szövegekbe.
Dr. Jungbert Béla nyugállományú nagykövet újra megtiszteli a nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakunkat a következő előadássorozattal: Diplomáciai elmélet és gyakorlat.
Dr. Jungbert Béla korábban nagykövet volt Magyarország Jordániai Nagykövetségén (2011-2015) és Magyarország Ramallahi Képviseleti Irodáján (2005-2009), főosztályvezető Magyarország Külügyminisztériumának Afrikai és Közel-Keleti Főosztályán (2004-2005, 2009-2011), Magyarország Belügyminisztériuma Menekültügyi és Migrációs Hivatalának a főigazgatója (1994-1998).
A kolozsvári Magyar Történeti Intézet szeretettel vár minden érdeklődőt a Márki Sándor naplói II. 1893-1903 (szerk. Erdész Ádám. Gyula, 2018.) című kötet könyvbemutatójára! A kötetet bemutatja dr. Toth Szilárd egyetemi docens. A kötet szerkesztésének körülményeiről beszél Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója.
Az Erasmus program keretében dr. Tóth Árpádot, a Miskolci Egyetem docensét fogadjuk vendégül Intézetünkben nov. 12-14. között. Minden érdeklődőt szeretettel várunk az előadásaira!