Szociális ösztöndíj, 2013-2014 II. félév

SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJAK A 2013–2014-ES TANÉV II. FÉLÉVÉRE

A KÉRVÉNYEK LEADÁSI HATÁRIDEJE 2014. MÁRCIUS 7.

Téli vizsgaidőszak

A 2014. január-februári szesszió és pótvizsgaszesszió vizsgáinak helyszíneit és időpontjait lásd a kari honlapon.

Sok sikert kívánunk!

A romániai magyar nyelvű tankönyvek főbb problémái - beszámoló egy kerekasztal-megbeszélésről

2013. november 30-án a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Történettudományi Szakbizottsága szervezésében egy kerekasztal megbeszélésre került sor A romániai magyar nyelvű tankönyvek főbb problémái címmel. A megbeszélésen részt vett több kolozsvári, Kolozs-, Hargita-, Maros-, Szilágy- megyei középiskolai történelemtanár, a szervező intézmények képviselői, dr. Péntek János professzor, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság és az Erdélyi Tankönyvtanács kuratóriumi elnöke, valamint Virág Erzsébet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének közép-erdélyi regionális alelnöke. A szervezők dr. Nagy Róbert és dr. Tóth Szilárd egyetemi adjunktusok voltak. Az ülést dr. Nagy Róbert vezette.

Szakmai kerekasztal a romániai magyar nyelvű történelem tankönyvekről

A BBTE Magyar Történeti Intézete és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Történettudományi Szakbizottsága kerekasztal-megbeszélést szervez, amelyen a romániai magyar nyelvű történelem tankönyvek főbb problémái kerülnek megvitatásra.

Együttműködési keretszerződés az MTA BTK Történettudományi Intézettel

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karán működő kolozsvári Magyar Történeti Intézet folyó év november 22-én együttműködési keretszerződést írt alá a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetével. Az oktatói kar kutatásainak, valamint tudományos kapcsolatainak elősegítése mellett az utánpótlás nevelésének kérdése képezi a szerződés másik súlypontját. Mindkét intézmény kiemelt jelentőséget tulajdonít az együttműködésnek.

Meghívó - Magyar Tudomány Napja Erdélyben, Történelem szekció

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében szombaton (nov. 23-án) kerül sor  a Történelem szekció konferenciájára az Erdélyi Múzeum Egyesület Jókai (Napoca utcai) előadótermében. Minden érdeklődő figyelmébe ajánljuk a politika-, társadalom-, gazdaság-, intézmény- és kultúrtörténeti előadásokat. Az értekezések sorát három könyvbemutató zárja.

 

Meghívó - Magyar Tudomány Napja Erdélyben, Művészettörténet szekció

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvény keretén belül kétnapos művészettörténeti konferenciára kerül sor az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és  Kolozsvári Akadémiai Bizottság közös szervezésében. A változatos program az erdélyi művészet kutatásának legfrissebb eredményeit ígéri.

Meghívó - XI. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencia

2013. november 8-10. között kerül sor Csíkszeredában a XI. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciára a Pósta Béla Egyesület, a Székely Csíki Múzeum, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának közös szervezésében.

Felvételi a Pósta Béla Szakkollégiumba

Szerdán (2013. november 13-án) 13.00 órától kerül sor a felvételi beszélgetésre a Pósta Béla Szakkollégiumba jelentkező hallgatókkal.

Helyszín: Pósta Béla Egyesület, Jókai (Napoca) u. 2.

Meghívó - dr. Forisek Péter egyetemi docens régészeti előadása

A KMTI Régészet-Művészettörténet Tanszéke és a Pósta Béla Szakkollégium által a Tehetségpont-program keretében szervezett régészet előadássorozat meghívottja dr. Forisek Péter egyetemi docens, a Debreceni Tudományegyetem tanára.

Előadásainak címe:

Arrianos kisebb művei.
Arrianos, mint a római hadtörténet forrása

Helyszín: EME előadóterem (Jókai/Napoca u. 2.)
Időpont: 2013. november 7; 19.00 órától.
 

Oldalak

h k sze cs p szo v
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31