Magyar Történeti Intézet közreműködésével szervezett erdélyi tanulmányi kirándulás

A budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Armenológiai Tanszéke kezdeményezésére BBTE, magyar Történeti Intézettel szakmai partnerségben szervezett erdélyi tanulmányi kirándulást örmény diákoknak és oktatóiknak október 20-28 között. A programban részt vett intézetünkből Pál Emese, Pál Judit, Rüsz-Fogarasi Enikő az Európai Tanulmányok és Nemzetközi Kapcsolatok Kar részéről Szegedi Edit.

Történelem Szakkollégium felvételit hirdet!

Várunk minden olyan történelem, levéltártan és nemzetközi kapcsolatok szakos, alapképzős és mesteris diákot, aki szeretne kutatni, publikálni, fejleszteni a kritikai szemléletét és szeret értelmesen vitázni. Amit biztosítunk: a tanév végére egy ETDK kompatibilis dolgozat megíráshoz és annak bemutatásához szükséges segítséget, publikációs lehetőséget, illetve a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézettel (KMEI) által biztosított egyszeri ösztöndíjat.

Magyar Tannyelvű Történelem Távoktatás évnyitója

Október 14-én, pénteken 18 órától szeretettel várunk minden érintettet és

érdeklődőt a Magyar Tannyelvű Történelem Távoktatás szak évnyitójára.

Évnyitó elődás: dr. Nagy Róbert-Miklós, a Magyar Történeti Intézet igazgatója.

Az előadás címe: Vendégmunkások Erdélyben a 19.-20. századok fordulóján.

Mesteri tanévnyitó

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a BBTE Történelem és Filozófia Karán működő 3 magyar nyelvű magiszteri program közös tanévnyitójára!

 

Tanévnyitó ünnepségek

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem és a Történelem és Filozófia Kar román és magyar tagozata 2022. október 3-án ünnepélyes keretek között nyitja meg a 2022-2023-as egyetemi tanévet.

Az ünnepségek időpontjait és helyszíneit lásd tovább. 

h k sze cs p szo v
 
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31