Tankönyvfordítás - pályázati eredményhirdetés

Tisztelt pályázók!

Nagy örömmel vettük, hogy pályázatunk megmozgatta a történelemtanárok sorait. Az is volt a szándékunk, hogy a bátrabb és tevékenyebb kollégák munkája és bátortalan és eddig ritkábban vállaló kollégák számára lehetőség legyen a megmérettetésre. Mindenek előtt megköszönöm mindazoknak, akik részt vettek a pályázaton, válaszoltak a felívásnak és vakációjukat feláldozva készítették el a pályamunkájukat. A pályázatra 20 fordítás érkezett. Négy olyan elbíráló vett részt, akik nem tudták kik a társaik: egy szakos egyetemi oktató, egy módszertanos egyetemi oktató, egy magyar szakos egyetemi oktató és egy a legmagasabb fokozattal rendelkező középiskolai tanár. Nekik is nagyon köszönöm az alapos körültekintő értékeléseiket. Visszanézve a folyamatot, elég nehéz fába vágtuk a fejszénket, de végül minden zavaró körülményen túl megszületett a rangsor. A pályázók tudomására hozzuk, hogy jelenleg nemcsak az 5.-es tankönyv fordítására van szükség, hanem a már meglévő 4.-es és a készülő 6.-os egyetemes történelem fordítása is hamarosan elkezdődik. A nyertes pályázók névsorát, miután kiderül kik állnak a jelszavak mögött (kérjük, minél hamarabb jelentkezzenek az enikorf@gmail.com e-mail címen), elküldjük a kiadókhoz és a minisztériumba, és velük egyetértésben kialakulhatnak rövidesen a fordító csoportok. A tankönyveket 2-3 fős csapatok fogják fordítani (terjedelemtől függően). Amennyiben a nyertesek közül valaki nem vállalná a feladatot, a pótlistások közül fogunk valakit felkérni a helyébe. Azok a pályázok, akik nincsenek a listán helyezésükről ugyancsak az enikorf@gmail.com e-mail címen érdeklődjenek.

 

Tankönyvfordítás pályázat eredményei

 

 

Nyertesek

Pontszám

1

H.A. Clemson

8,81

2

Kolozsvár

8,61

3

Krak

8,19

4

Kecsmu

8,19

5

Transzilvanista Pista

8,06

6

Fordítás 2018

8,00

 

Pótlistások

 

7

Anatóliai

7,88

8

Fordítás

7,88

9

Életfa

7,81

Köszönjük a részvételt!

Kolozsvár, 2018.február 28-án

Tisztelettel és üdvözlettel,
dr. Rüsz-Fogarasi Enikő,
egyetemi tanár, dékánhelyettes

h k sze cs p szo v
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30