Meghívó dr. Kövér György előadására

Felekezeten belüli és felekezetek közötti konfliktusok Tiszaeszláron a nagy per időszakában

1882. április 1-jén, szombat déltájban egy Szabolcs megyei faluból, Tiszaeszlárról nyomtalanul eltűnt egy 14 éves cselédlány, Solymosi Eszter. Az ügyben bűnügyi vizsgálat indult. A vád szerint az eszlári zsidók veszejtették el a leányt. A nyíregyházi perben a vádlottakat felmentették, de sohasem derült ki igazán, hogy mi történt vele. Az ügy az országos sajtó, a parlamenti politika homlokterébe került, sőt nemzetközi botrány kerekedett belőle.
Általában nem azt szokták vizsgálni, hogy milyen volt az a falu, ahol ilyesmi megtörténhetett. A történeti konfliktuskutatás az alábbi kérdésekre fordította a figyelmet: Vajon van-e egyáltalán tisztán felekezeti konfliktus, vagy az valahol másutt gyökerezik, s csak magára ölt egyfajta „felekezeti mezt”? A konfliktus egyéni-e vagy kollektív, csak egyes a felekezethez tartozó személyeket érint, vagy a felekezeti csoport egészét? Milyen „terepen” zajlik az együttélés és a rivalizálás? Köztereken vagy a magánszférában is? Intézményesültek-e a konfliktusok, vagy informális formák között maradtak?
Az előadás ezekre a kérdésekre keresi a választ. Az előadó A tiszaeszlári dráma. Társadalomtörténeti látószögek (Budapest, Osiris, 2011.) című mű szerzője, 2012-ben Akadémiai díjat kapott.

Helyszín: BBTE Magyar Történeti Intézete, Jókai/Napoca u. 11. szám.

Időpont: 
péntek, 2014. december 12 - 17:00
h k sze cs p szo v
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31