Szeretettel várunk minden kedves diákot, oktatót, érdeklődőt a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete és Magyar Filozófiai Intézete közös évnyitójára, melyre 2018. október 1-én du. 6 órától kerül sor az egyetem főépületének Bogrea termében!
2018. október 1-én kerül sor, délután 4 órától a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozatának hivatalos tanévnyitó ünnepségére, az egyetem főépületének (Farkas u. 1. szám) Aula Magna termében.
A Magyar Történeti Intézet Régészeti és Művészettörténeti Tanszéke és a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány kezdeményezésére művészettörténész doktoranduszok, muzeológusok és egyetemi oktatók tematikus városnéző sétákat vezetnek a Kolozsvár épített öröksége iránt érdeklődők számára.
Szeretettel várunk idén is sétáinkra!
A IX. Kolozsvári Magyar Napok keretében, augusztus 24-re Intézetünk nyílt napot hirdet. Reggel 10 órától várjuk az érdeklődőket a Jókai úti Történeti Intézetbe, ahol két kiállítást tekinthetnek meg, városunk múltjának különböző területeit érintő előadásokat hallgathatnak meg, továbbá két vezetett látogatáson vehetnek részt a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a IX. Kolozsvári Magyar Napok keretében sorra kerülő Cluj - Kolozsvár - Klausenburg 700. Várostörténeti tanulmányok. Studii de istorie urbană c. kötet bemutatójára. Részletek a plakáton.
A KMTI őszi felvételit szervez a fennmaradt helyekre: alapképzésen 7 szakra, 17 tandíjmentes és 155 tandíjköteles helyre, mesterképzőn 2 szakra 6 tandíjmentes és 73 tandíjköteles helyre várjuk a jelentkezőket. Beiratkozás: szeptember 10-től. Részletek a Felvételi menüpont alatt.
Szeretettel várunk ősztől a kolozsvári Magyar Történeti Intézetbe!