A 2020. augusztus 1-én, a világjárvány „kellős közepén” a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn megnyitott Mini Erdély Park a székelyföldi turizmus legnagyobb és legújabb sikertörténeteként tartható számon. Azóta már több tízezer látogató tekintette meg az erdélyi épített örökség legjelentősebb emlékeiről készült maketteket. De ki, kik állnak e sikersztori mögött? Milyen lépésekben valósult meg a park? Mik a további tervek? Milyen esélyei vannak a turizmusnak a koronavírus idején?
Megtudhatod mindezt, ha részt veszel a Mini Erdély Park létrehozójával, Fazakas Szabolccsal folytatott kötetlen, interaktív beszélgetésen. Sőt, a saját kérdéseid is fölteheted.
A Bolyai Társaság nevében tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt a Virtuális Bolyai Egyetem soron következő előadására, amelyet dr. Krász Lilla egyetemi docens (ELTE BTK, Kora Újkori Történeti Tanszék) tart. Az előadás címe Veszedelmes ragályok a régi Magyarországon. A pusztító pestistől az "oltalmazó himlőig".
A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének oktatói közössége mély megrendüléssel értesült Intézetünk egykori munkatársa, dr. Vekov Károly történettudós, művelődéstörténész, ny. egy. docens 2020. október 7-én, életének 73. évében bekövetkezett elhunytáról. Gyászoló szeretteinek vigasztalódást kívánunk.
A Magyar Tannyelvű Történelem Távoktatás idei – 2020/2021-es – tanéve: 2020. október 15-én kezdődik. A Magyar Tannyelvű Történelem Távoktatás hallgatói október 30-ig kell végleges tanulmányi szerződést kössenek: I., II. és III. éves hallgatóinknak egyaránt, személyesen segíteni fogunk a szerződéskötésben, amelyre 2020. októberében fog sor kerülni.
A járványügyi helyzetre való tekintettel az Erasmus tanulmányi ösztöndíjasokat, az idén kivételesen, interjú nélkül, csak dosszié alapján fogjuk kiválasztani.
A jelentkezési dossziék beküldési határideje 2020. október 9, adombi.simona@ubbcluj.ro címre.
2020. szeptember 28-án, 16:00 órakor kerül sor egyetemünk magyar tagozatának évnyitójára. Az esemény alkalmából dr. András Szilárd docens Modell vagy valóság címmel tart interaktív ünnepi előadást.
Szeptember 28-án, hétfőn, du. 18 órától kerül sor a Magyar Történeti Intézet évnyitójára. A díszelőadást dr. Petruț Dávid régész, egyetemi adjunktus tartja Pósta Béla és a kolozsvári régészképzés kezdetei (1899-1918) címmel.
A kolozsvári Magyar Történeti Intézet szervezésében kerül sor 2020. szeptember 26-án a romániai magyar történelemtanárok V. tudományos konferenciájára, melynek kerettémája az online oktatás.
A konferencia online zajlik, minden érdeklődő bekapcsolódhat majd a konferencia előtti napon (pénteken) közlendő link segítségével.
Szeptember 7-én kezdődnek az iratkozások a szakjainkon fennmaradt helyekre. Alapképzésen 7 szakon összesen 19 tandíjmentes és 115 tandíjas helyre várjuk a jelentkezőket. Mesterképzéseinken 2 szakirányon 49 tandíjas helyre rendezünk felvételit.