Mindenkit szeretettel várunk a Magyar Történeti Intézet, Jelenkor Története és Nemzetközi Tanulmányok Tanszéke által szervezett tudományos konferenciára, amely a 100 éve alapított romániai Országos Magyar Párt évfordulójára a legújabb kutatási eredmények bemutatásával emlékezik meg.
A konferenciára 2022. december 20-án, kedden 13 órától a Magyar Történeti Intézet székhelyén (Napoca/Jókai utca, 11.sz.) található Ferdinánd teremben kerül sor.
Az Erdélyi Református Egyházkerület, akolozsváriPokolyTársaságés az erdélyi magyarrégészekettömörítőPósta BélaEgyesület nevében tisztelettelmeghívjuk Önöket a2022. november25–27. közöttKolozsváronmegrendezendő: ÉPÍTETTÖRÖKSÉG:TÍZ ERDÉLYI REFORMÁTUS TEMPLOM INTERDISZCIPLINÁRIS KUTATÁSAkonferenciára.
2022. november 24-én, csütörtökön délután 14.00 órától dr. Körmendi Tamás habilitált egyetemi docens, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen Történettudományi Intézetének keretén belül működő Történelem Segédtudományai Tanszék vezetője lesz vendégelőadónk.
Dr. Pál Emese, intézetünk oktatója és Boér Ilka doktoranduszunk közös szerkesztésében jelent meg nemrég az Élő művek. Tanulmányok a Fiatal Művészettörténészek 7. Konferenciájának előadásaiból című kötet, a Martin Opitz Kiadó és az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány közös gondozásában.
Idén látott napvilágott dr. Karda-Markaly Aranka, az Csíki Székely Múzeum igazgatójának kötete, melynek címe Csíkszék és a csíkszéki nemesség a 16-17. században. A kötet alapját a szerzőnek a doktori iskolánkban megvédett disszertációja képezte.
A Brill-Schöningh kiadásában és dr. Pál Judit professzor, intézetünk munkatársánaktársszerkesztésében nemrég jelent meg az Elites, Groups and Networks in East-Central and South-East Europe in the Long 19th Century című kötet aCentral and Eastern Europesorozat 12. részeként.
"IFJÚ SZÍVEKBEN ÉLEK" 1956 KOLOZSVÁRON címmel vetélkedőt hirdetett meg a Kolozsvár Társaság a Magyar Történeti Intézet társszervezésében. A vetélkedő első szakaszában az iskolák diákjai egy városnéző sétán vettek részt október 18-án. Dr. Lönhárt Tamás történész, a BBTE Történeti Intézetének egyetemi docense mutatta be a kolozsvári 1956-os emlékhelyeket.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata a felsőoktatás 150 éves fennállása alkalmából szervezett ünnepségsorozat keretében, az eseményekre reflektáló történeti konferencia mellett, egyetemtörténeti kiállítást is szervezett.