Tizenkilencedik alkalommal kerül sor 2016. május 19-22. között, Kolozsváron az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciára (ETDK), amelyet az idén 40 szekcióban hirdetnek meg a szervezők.
A meghirdetett szekciókba március 13-ig lehet jelentkezni az ETDK honlapján (www.etdk.kmdsz.ro) a szakdolgozat témájának, címének és a szakmai vezető nevének megjelölésével.
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézettel közösen 2016. március 18–19. között BBTESzakkollégiumi Nyílt Napok elnevezésű interdiszciplináris műhelykonferenciát szervez. A konferencia helyszíne a Babeş–Bolyai Tudományegyetem főépülete.
A konferenciára jelentkezni előadóként, vagy résztvevőként a http://atom.ubbcluj.ro/szakkollegiuminapok16 oldalon lehet 2016. február 28-ig.
Az írásbeli államvizsgákra minden szakon február 15-én (hétfőn), reggel 10órától kerül sor a Lucian Blaga-teremben (Főépület, I. em.)
A szakdolgozatok megvédésre, alapképzésen és mesteri képzésen egyaránt, február 16-án (kedden), reggel 10 órától kerül sor a Történeti Intézet 109-es termében (Jókai/Napoca u. 11. sz.)
Mesterképzős hallgatók és doktoranduszok jelentkezését várjuk a Társadalompolitikák a romániai kommunista rezsim idején témájú őszi egyetemre. (2016. szeptember 5-10.)
Január 14-15-én, intézetünk meghívottjaként dr. Sarkadi Nagy Emese művészettörténész, az esztergomi Keresztény Múzeum munkatársa és az egri Eszterházy Károly Főiskola adjunktusa, tartja a Szárnyasoltárok Európában és Erdélyben című előadássorozatának második felét.
Vigyázat: műemlék! Előadás és beszélgetés a műemlékek védelméről, rombolásáról és lehetőségekről művészettörténet szakkör keretén belül, dr. Guttmann Szabolcs építésszel, a Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókjának vezetőjével és a Területi Műemlékvédő Bizottság elnökével. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Időpont: január 15, péntek, 17 óra
Helyszín: Erdélyi Múzeum Egyesület előadóterme (Jókai/Napoca u. 2-4.)
Gratulálunk a KoMaTE napok keretén belül dec. 10-én megrendezettt Időutazók Erdélyben: 70 éve történt – 1945. témájú történelmi vetélkedő résztvevőinek! Az esemény képes beszámolóját lásd a képre kattintva.
A második egyetemüket járó I. éves hallgatók 2015. december 3. és 15. között nyújthatják be kérésüket a kari titkárságon az éves tandíjuk csökkentésére!