Levéltáros tanulmányút Budapest-Bécs, 2014. május 6-10

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete és Újkori Történeti Intézete tanulmányi kirándulást szervez levéltár szakos hallgatók számára a budapesti és bécsi levéltárakba. Az útra 2014. május 6-10 között kerül sor. Az egyetem jóvoltából a költségek alacsonyak. A megmaradt 2 helyre várjuk az érdeklődők jelentkezését.

CEEPUS vendégelőadó

Dr. Ötvös István egyetemi docens, tanszékvezető, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, CEEPUS-vendégtanár előadást tart

Tranzíció vagy rendszerváltás 1990-ben Magyarországon címmel

Időpont és helyszín: 2014. április 15, kedd, 18:00 óra, Történeti Intézet Napoca (volt Jókai) utca 11. sz., Silviu Dragomir terem

Ablakok a múltra

ABLAKOK A MÚLTRA VIII.

a BBTE Magyar Történeti Intézetének Tudományos Tanárköri Konferenciája
Kolozsvár, 2014. április 5

Helyszín: Babeş-Bolyai Tudományegyetem központi épület, Mihail Kogălniceanu (volt Farkas) u. 1 szám, Blaga-terem (I. emelet)

Dr. Romsics Ignác akadémikus előadása 2014. március 18

Meghívó

2014. március 18-án, 18:00 órai kezdettel, Dr. Romsics Ignác akadémikus, egyetemi tanár tart előadást

AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ 100 ÉV TÁVLATÁBÓL

címmel.

Helyszín: a Babeș-Bolyai Tudományegyetem főépülete (Kogălniceanu/volt Farkas utca 1 szám) Aula Magna

Meghívó - dr. Körmendi Tamás egyetemi adjunktus előadásai

2014. március 3-án, hétfőn és március 4-én, kedden délután 16:00 órai kezdettel dr. Körmendi Tamás egyetemi adjunktus, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Segédtudományok tanszékének oktatója, előadássorozatot tart heraldikai témákról.

 

Felhívás a romániai magyar középiskolások részére

Időutazók − A „boldog békeévek” az Osztrák-Magyar Monarchiában és az első világháború kitörése

Kedves Diákok!

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete Időutazók címmel kétfordulós, egyéni tanulmányi vetélkedőt szervez romániai magyar középiskolások részére.
A verseny idei témája: A „boldog békeévek” az Osztrák-Magyar Monarchiában és az első világháború kitörése.

Intézetünk bemutatkozása Budapesten

A kolozsvári Magyar Történeti Intézet február 18-án bemutatkozott a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében, illetve az ELTE Történettudományi Intézetében.

Téli pótvizsgaidőszak

A 2014. február 17-23. között zajló pótvizsgaszesszió helyszíneit és időpontjait tartalmazó frissített táblázatot lásd a kari honlapon.

Szociális ösztöndíj, 2013-2014 II. félév

SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJAK A 2013–2014-ES TANÉV II. FÉLÉVÉRE

A KÉRVÉNYEK LEADÁSI HATÁRIDEJE 2014. MÁRCIUS 7.

Téli vizsgaidőszak

A 2014. január-februári szesszió és pótvizsgaszesszió vizsgáinak helyszíneit és időpontjait lásd a kari honlapon.

Sok sikert kívánunk!

Oldalak

h k sze cs p szo v
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31